Home > LEGFRISSEBB HIREK
Duan Jielong nagykövet úr részt vett a Kínai Nemzeti Operaház budapesti Turandot előadásán
2016-04-20
 

2016. április 19-én a Kínai Nemzeti Operaház társulata a budapesti Erkel Színházban először adta elő Puccini Turandot című operáját. Az előadáson többek között jelen volt Duan Jielong nagykövet úr és Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Káel Csaba, a Művészetek Palotájának vezérigazgatója és Guo Xiaoguang, a Nagykövetség kulturális tanácsosa.

A Kínai Nemzeti Operaház látványos és kiváló előadása nagyban elnyerte a mintegy ezer néző tetszését. Az előadást követően Duan Jielong nagykövet úr a színpadra ment gratulálni az előadóknak. Nagykövet úr elismerően nyilatkozott a keleti és nyugati kultúra elemeinek kombinálásával létrehozott előadásról és annak Európában történő bemutatásáról, a nyugati művészeti formákkal elmondott kínai történetről. Továbbá köszönetet mondott a művészeknek az „egy övezet, egy út” kiépítéséért tett erőfeszítéseikért. A Turandot opera kétszer kerül bemutatásra Magyarországon a Budapesti Tavaszi fesztivál keretein belül.

Suggest To A Friend
  Print