Home > LEGFRISSEBB HIREK
Wang Yi: Kína és Magyarország kapcsolja össze az „egy övezet, egy utat" és a „keleti nyitást"
2015-06-08
 

2015.06.06-án Wang Yi kínai külügyminiszter Budapesten megbeszélést tartott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. A megbeszélés után a két tárcavezető közös sajtótájékoztatót tartott, ahol Wang Yi kifejtette, hogy a két országnak közös erőfeszítésekkel kell előmozdítania a kínai „egy övezet, egy út” kezdeményezés és a magyar „keleti nyitás” politika stratégiai összekapcsolását.

Wang Yi elmondta, hogy a kínai-magyar kapcsolatok fejlődése rendkívül jó, és történetének legjobb időszakában van. Xi Jinping elnök úr javasolta az „egy övezet, egy út” kiépítéséről szóló nagyszabású kezdeményezést, és a kínai gazdaság felgyorsította a „nyugat felé való nyitást”. Magyarország a „keleti nyitás” politikáját folytatja, és Kína fontos együttműködési partnere. Mindez azt jelzi, hogy a kínai-magyar kapcsolatok fontos fejlődési lehetőségek előtt állnak.

Jelenleg a globalizáció korszakában Eurázsiára egy egységként tekinthetünk. Kína keleten, Magyarország pedig nyugaton helyezkedik el, de az „egy övezet, egy út” szervesen összekapcsolja a két országot. Wang Yi kifejtette, hogy Szijjártó Péter miniszter úrral aláírták a kormányközi egyetértési nyilatkozatot az „egy övezet, egy út” kiépítésének közös előmozdításával kapcsolatos együttműködésről, ami az első ilyen jellegű együttműködési megállapodás Kína és egy európai ország között, és Magyarország ebben a tekintetben vezető szerepet játszik, más országokat megelőzve. Arra buzdítunk más európai országokat, hogy nyissanak kelet felé, erősítsék Kínával és más ázsiai országokkal való kölcsönös együttműködésüket, és különféle módokon vegyenek részt az „egy övezet, egy út” kiépítésében. A történelem bizonyítani fogja, hogy ez egy bölcs és helyes stratégiai döntés.

Wang Yi kifejtette: Kína reméli, hogy országaink meg tudják valósítani a fejlesztési stratégiák még mélyebb összekapcsolódását, erősítik a politikai irányvonalakról folytatott párbeszédet, mélyítik az infrastrukturális összekapcsolódást, a kereskedelmi és pénzügyi együttműködést, valamint az emberek közötti kötelékeket a közös fejlődésért és felvirágoztatásért.

Wang Yi elmondta továbbá, hogy Kína bízik benne, hogy a két ország előmozdítja a gyakorlati együttműködés kölcsönös összekapcsolódását, mélyíti az együttműködés hagyományos területeit és új területeket nyit meg, erősíti a koordinációt és az együttműködést a Kína-KKE, valamint a kínai-európai kapcsolatok előmozdítása terén.

Wang Yi kifejtette, hogy Kína országaink kulturális összekapcsolódását reméli. Kína és Magyarország is gazdag kulturális értékekkel rendelkezik, a kulturális cserekapcsolatok és a kölcsönös tanulás erősítése révén a kétoldalú kapcsolatok és a gyakorlati együttműködés elmélyülnek és társadalmi alapot szereznek.

Wang Yi hangsúlyozta, hogy a kormányközi egyetértési nyilatkozat által nyújtott lehetőséget megragadva Magyarország az „egy övezet, egy út” kiépítésének fontos európai pillérévé válhat, a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési projekt lehetőségét kihasználva Magyarország fontos európai-ázsiai disztribúciós központtá válhat, és a magas szintű kölcsönös bizalom erősítésének lehetőségével pedig Magyarország válhat a kínai-európai barátság fontos hídjává.

Wang Yi végül kifejtette, hogy a Kína és Magyarország közti együttműködés szerves része a kínai-európai együttműködésnek, és reményét fejezte ki, hogy a kínai-magyar kapcsolatokban, csakúgy, mint a Kína-EU kapcsolatokban kölcsönösen erősítik a párbeszédet és közös fejlődésen mennek keresztül.

Suggest To A Friend
  Print