Home > LEGFRISSEBB HIREK
Xiao Qian nagykövet úr részt vett az Országos Idegennyelvű Könyvtár Kínai Sarkának avatásán
2014-03-20

2014. március 19-én Xiao Qian nagykövet úr az Országos Idegennyelvű Könyvtár meghívásának eleget téve részt vett a Kínai Sarok megnyitásának tiszteletére tartott ünnepségen, ahol egy beszéd kíséretében adta át jókívánságait. A több mint hatvan vendég között jelen volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára, dr. Hammerstein Judit, az Országos Idegennyelvű Könyvtár igazgatója, Mender Tiborné, valamint követségünk oktatási ügyekért felelős munkatársa, Li Xinhua úr. A hallgatóság könyvtárlátogatókból és kínai szakos egyetemistákból állt.

Xiao Qian nagykövet úr beszédében bemutatta a kínai-magyar kapcsolatok jelenlegi alakulását, külön figyelmet szentelve a kulturális és az oktatási együttműködés területén történt legújabb cserekapcsolatoknak és fejlesztéseknek. Nagykövet úr sok sikert kívánt az induló Kínai Saroknak, megemlítve azt a régi mondást, miszerint az országok közötti kapcsolat a népeinek barátságától függ , a nyelv pedig a kommunikációnkat elősegítő eszköz, ezért reméli, hogy a most induló Kínai Sarok sok olvasó és egyetemi hallgató számára hozza közelebb a kínai nyelvet és a kultúrát, és ezzel is a kínai-magyar barátságot előmozdító hasznos platformmá tud válni. Hammerstein helyettes államtitkár asszony beszédében kitért a több ezer éves kínai kultúrára, mely az emberiség kultúrtörténetének fényes gyöngyszeme. Helyettes államtitkár asszony bízik abban, hogy a Kínai Sarok hozzájárul majd a kínai kultúra iránt rajongók és a kínai nyelvet tanulók ismereteinek bővítéséhez.

 

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár együttműködési megállapodást kötött a Kínai Nyelvoktatási Tanáccsal (Hanban), így a Kínai Sarokban kínai nyelvi kiadványok, könyvek, és egyéb tartalmak is elérhetők. A könyvtár Magyarország legnagyobb idegen nyelvű könyvkészletével rendelkezik, és tudományos kutatóközpontként is fontos szerepet tölt be. Az intézet többek között a nyelvészet, a zenetudomány, a kisebbségkutatás, valamint a történelem, földrajz, társadalomtudományok, a kultúra és művészetek területén rendelkezik kiemelkedően széles és értékes gyűjteménnyel.

Suggest To A Friend
  Print